A 18. kerületbe megérkeztek az 50-es évek. Tucatnyi lakót tiltanak ki különféle fórumokról előzetes figyelmeztetés és bármilyen szabálysértés hiányában, illetve szüntetik meg a kommentelési lehetőségeiket. A szavazók által meg választott, de külsős alpolgármesternek kinevezett Petrovai László elmondta: unja az ellenzők véleményét olvasni.

Az önkormányzatot vezető politikusok által kezelt, 18. kerület néven megtalálható, mintegy 32 ezer fős tagsággal rendelkező nyilvános csoportból történő kizárást követően újabb kitiltásokkal szembesülnek a Flór Ferenc utcai lakók. A mai napon az ott élők egy csoportjától megvonták a közzétételi és véleménynyilvánítási lehetőséget a Péterhalmi-erdő Halmierdő oldalon is, így módszeresen szüntetik meg az ellenvéleményt megfogalmazó lakók lehetőségeit arra, hogy az őket ért támadásokra korrekt válaszokat tudjanak adni.

A legnagyobb kerületi csoport – melyhez több tematikus csoport is tartozik – a 18. kerület. Az adminisztrátorok valamennyien politikusok vagy maga a kerület hivatalos Facebook-oldala.

Alpolgármesterek és politikusok korlátozzák a véleménynyilvánítást

Az egyik lakó 2020. augusztus 16-án fordult kérdésével valamennyi adminisztrátorhoz. Somody László, Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának hivatalos oldala elolvasta a kérdést, Petrovai László, Varga Attila és Kőrös Péter ugyan megkapta, de nem engedélyezte a kapcsolatfelvételt.

Hiába kérdezik a kitiltottak, hogy mit vétettek, senki sem áll szóba velük

A csoport szabályzata szerint kitiltani akkor lehet valakit, ha “bejegyzéseikkel sorozatban, ismétlődő jelleggel megsértik a jogszabályokat”. A kitiltottak sem jogszabályt sem magát a csoportszabályzatot nem sértették meg, a bűnük mindössze annyi volt, hogy kiálltak és érveltek egyes bejegyzések alatt az útépítés ellen. A bejegyzések egy része, és a kommentjeik jelentős része az adminisztrátorok által törlésre is került a véleménynyilvánítási szabadság jegyében.

A csoportban és a tematikus alcsoportokban ugyanakkor rendszeresen tesznek közzé önkormányzati híreket, felhívásokat, közérdekű információkat, amelyekhez a kitiltás miatt máshol nem férhetnek hozzá az érintettek. Mivel sem tájékoztatást, sem magyarázatot nem kaptak arról, hogy miért nem lehetnek a csoport tagjai, és az ott megjelenő közérdekű információkhoz nem férhetnek hozzá, az Alaptörvénybe ütköző módon gátolják őket a tájékoztatáshoz való joguk gyakorlásában.