Az eddigi információkkal és a támogatási szerződésben foglaltakkal ellentétben több mint 160 millió forint önerőt biztosítana a 18. kerületi önkormányzat a Flór Ferenc utca burkolására, jóllehet ez ellen már csaknem ötszázan tiltakoznak.

A képviselő-testület 2020. szeptember 24-i ülésén döntést hoz a XVIII. kerületi földutak szilárd burkolattal történő ellátása Beruházási Alapokmányairól. Az előterjesztés szerint a Jég utca, Cséry Lajos utca, Aratás utca és Külső-Gyömrői út mellett a Flór Ferenc utca betonozási munkálataihoz szükséges dokumentumok elfogadása lesz napirenden.

Az előterjesztésből egyebek mellett kiderül, hogy a támogatási szerződésben az öt utca felújításához kapott támogatás fejében vállalt 50 millió Ft önerő helyett csak a Flór Ferenc utca burkolásához 161.250.000 Ft összeget biztosít saját büdzséből az önkormányzat.

Ez az összeg önmagában elég lenne olyan elhanyagolt utcák felújítására, mint például Szálfa utca – Határ utca vagy akár a Bajcsy-Zsilinszky utca.

Ide például jól jönne a pénz

De sok lakó örülne annak is kerületszerte, ha az elhanyagolt járdájukat újítaná fel az önkormányzat, vagy olyan földút burkolására költené a pénzt, amit kifejezetten kérnek is a lakók.

Az előterjesztés a környezeti hatások szempontjából azzal számol, hogy “megoldódik az utcában a biztonságos gépjármű közlekedés”, jóllehet az eddigi önkormányzati kommunikáció azt sulykolta, hogy sétány lesz, gépjárműforgalom nélkül.

Nem lesz forgalom, de “megoldódik a biztonságos gépjármű közlekedés”…

Szó sincs az előterjesztésben arról, hogy a tervek alapján több mint 200 fa és bokor kivágása történik majd meg, és még ott is öt méteres sávban tünteti el a beruházás az élővilágot, ahol “csak” 3 méteres útszakaszt terveznek. Az 1,3 km-es utca nagy részén 4,25 m vagy annál szélesebb út kialakítása történik, ami visszafordíthatatlan környezetkárosítással jár.

Itt 5 méter szélességben lesz kő és beton!

Ha a képviselő-testület dönt az előterjesztés elfogadásáról, akkor már októberben megkezdődhetnek a munkálatok, melyeket 2021. június 30-ig kell befejezni a dokumentum szerint.

Amennyiben Ön is úgy érzi, hogy volna jobb helye a kerületben 161 millió Ft-nak, akkor írja alá a tiltakozó ívet nyitvatartási időben (8.00-19.00) a Tündér Tanya Glutén-, tej- és tojásmentes Pékség & Cukrászdában, a Budapest Üllői út 767. szám alatt.